túlzó kontroll vs teljes kontroll-vesztés

Mit is jelent a fogyókúrás folyamatomban a kontroll? Miért olyan fontos a jól működő kontrollálás és mi történik, amikor elveszítem a kiszabott étkezés feletti kontrollt; elcsábulok, bűnözök, nem tudom tartani az előírt szigorú étrendet, majd bűntudattal telve elkezdem bántani magam azért amit tettem és azért ahogy kinézek…


Rájöttem, hogy ha jól működne a kontrollmechanizmusom, valószínűleg nem is lenne szükségem szigorú diétákra. Nem lenne lelkiismeret furdalásom ha egy jót eszek, nem enném határtalanul túl magam, nem puffadnék állandóan mert elfogadnám mit ehetek és mit nem, szépen bánva magammal megtartóztatnám magam attól ami nem jó nekem. Vagy nem, de akkor meg a következményekben tudnék jól jelen lenni. Az is egyfajta kontroll amikor tisztában vagyok vele, hogy valamit nem ehetek, de vállalom a következményeit és megeszem, betartva az ésszerűség határait.

De a lényeg, hogy elfogadjam magam amilyen fizikai formában, testben megjelenek és amit a szervezetem üzen az elfogyasztott ételek emésztésén keresztül.

A legnagyobb baj az, amikor teljes kontroll alatt letiltom magam, nem szabad semmit enni hisz fogyókúrázom, de belül elfojtva ezerrel vágyakozom, majd amikor kicsit lazul a gyeplő elszabadul és kezelhetetlenné válik a vágy, ami jó esetben nyílt és vállalt, rossz esetben titkolt és szégyennel terhelt féktelen zabálásba tombolja ki magát. Ettől persze iszonyatosan érzem magam, próbálom még erősebben visszanyerni a kőkemény irányítást, ami ha sikerül visszajön a mindent uraló kontroll, ha nem akkor a még mélyebb csalódással és szégyenérzettel teli keserű kudarc (persze a kudarcot, mint lelki bánatot evéssel termelt boldogsággal lehet legjobban orvosolni, amitől bezárul a végtelen ciklus köre).

3 hónapos Regenor diéta alatt 10 kilót fogytam. Az első hónap tökéletesen betartott szigorban, jól kézben tartott teljes kontrollban telt – amennyire nehéz volt rákényszeríteni magam a kedvenc ételekről való lemondásra, olyan jólesett paradox módon mégis a kontrolláltság. A természetes egyensúlyt, középpontot tudattalanul kereső lelkemnek jó volt visszahúzni a mértéktelen evést korlátok közé. Persze ez a szélsőséges önmegtartóztatás nem volt hosszú távon fenntartható, kétszer veszítettem el rövid időre a kontrollt, és amikor visszanyertem már nem volt ugyanaz – enyhült, lazult. Azt gondolom, hogy sem a túlevés, sem a teljes megvonás nem lehet hosszú távú cél, a megértésen és önelfogadáson keresztül igyekszem eljutni egy jól kontrollált állapotba, és bár tudom sose leszek tökéletes és hibátlan, de megelégszem egy jól működő, egészséges, egyensúlyban lévő énnel.

Leave a Reply

Your email address will not be published.